művész


Zoltán  Áron
6

Zoltán Áron

Született: 1991. május 30. (Budapest)

Színművész, zenész.

Gyermekkorában zeneiskolába járt, több hangszeren tanult játszani (moldvai fúvós hangszerek: furulya, kaval, tilinkó, valamint moldvai dob és mandolin). 2006–2010 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt, miközben folytatta a zenetanulást, zenekarban, színjátszókkal játszott.

2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész, zenész.

Gyermekkorában zeneiskolába járt, több hangszeren tanult játszani (moldvai fúvós hangszerek: furulya, kaval, tilinkó, valamint moldvai dob és mandolin). 2006–2010 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt, miközben folytatta a zenetanulást, zenekarban, színjátszókkal játszott.

2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában. Ez alatt egyik tanára, Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójaként hívta színházába játszani, szakmai gyakorlatát ott töltötte Tóth Andrással és Brassai Tóth Jánossal.

2015-től a Vígszínház tagja. 2016-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója volt, témavezetője Karsai György. 2023-ban DLA fokozatot szerzett.

Gimnáziumi évei alatt a Kreatin zenekar nevű formációt vezette az érettségiig. Játszik Orosz Ákos Aszittem zenekarában is. 2017 februárjától A Grund – vígszínházi fiúzenekar nevű formáció alapító tagja is Wunderlich Józseffel, Ember Márkkal, Medveczky Balázzsal és a kezdeményező Fesztbaum Bélával, akik mind az előző év őszén bemutatott A Pál utcai fiúk című zenés játék főbb szereplői, így repertoárjukon e színdarab dalai és több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser- és néhány hazai és külföldi rock-klasszikus dal is szerepel.

Díjak, elismerések:
Legjobb előadó - Sanzonverseny (Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2013)
Junior Príma díj (2018)

Színházi szerepeiből:
Galgóczi Erzsébet, Makk Károly, Kovács Krisztina: Egymásra nézve (2011, Vígszínház - Pesti Színház) - I. Rendőr; Újságíró
Nóti Károly: Lepsénynél még megvolt (2012, Szentendrei Teátrum - Kultkikötő, Balatonföl)
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, Gothár Péter, Kapecz Zsuzsa: Diótörő (2012, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
Shakespeare: Makrancos Kata (2012, Vígszínház) - Curtis, Petruchio gondnoka
William Shakespeare, Nádasdy Ádám: Hamlet (2013, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
Federico García Lorca, Illyés Gyula: Vérnász (2013, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
Anton Pavlovics Csehov: Három Nővér Gyakorlatok (2013, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
Weöres Sándor, Kovács Adrián, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke: Madárka sír, madárka örül (2013, SZFE - Ódry Színpad)
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (2014, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
Molière: Don Juan (2014, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
Molnár Ferenc: Fekete ég - A fehér felhő (2014, Nemzeti Színház)
Shakespeare: IV. Henrik (2014, Miskolci Nemzeti Színház) - John of Lancaster, a kisebbik fia
Deres Péter: Robin Hood (2015, Miskolci Nemzeti Színház - Kamaraszínház) - Robin Hood
Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (2015, SZFE ötödéves hallgatói - Ódry Színpad, Szeged) - Tipptopp – egy másik reményteljes gavallér
'Énekelünk...' Francia sanzonok és songok (2015, SZFE ötödéves hallgatói - Ódry Színpad)
Shakespeare, Vecsei H. Miklós: Athéni Timon (2015, SZFE ötödéves hallgatói - Ódry Színpad)
Bereményi Géza, Cseh Tamás: Frontátvonulás - Cseh Tamás-est (2015, SZFE ötödéves hallgatói - Ódry Színpad)
Arthur Miller: Pillantás a hídról (2015, Miskolci Nemzeti Színház - Kamaraszínház) - Rodolpho
Friedrich Schiller, Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka: Haramiák (2015, Vígszínház - Pesti Színház)- Schufterle
Shakespeare: Tévedések vígjátéka (2016, Vígszínház) - Kereskedő I., Dr. Karmos
Mike Bartlett: Földrengés Londonban (2016, Vígszínház) - Eladó; Pincér; Koldus; Dr. Harris
Molnár Ferenc, Grecsó Krisztián, Dés László, Geszti Péter: A Pál utcai fiúk (2016, Vígszínház) - Barabás
Bereményi Géza, Cseh Tamás: Kelet-nyugati pályaudvar - Cseh Tamás-est (2016, Vígszínház - Házi Színpad)[
Shakespeare, Nádasdy Ádám, Závada Péter: Szentivánéji álom (2017, Vígszínház) - Üsti, Fal
Lev Tolsztoj, Morcsányi Géza: Háború és béke (2017, Vígszínház) - Dolohov hadnagy
Peter Morgan, Morcsányi Géza: Audiencia (2017-től, Vígszínház) - Kamarás
Vecsei H. Miklós: Kinek az ég alatt már senkije sincsen - János / Csokonai Vitéz Mihály / Madách Imre
L. Frank Baum, Harold Arlen, E. Y. Harburg, Békés Pál, Sztevanovity Dusán: Óz, a csodák csodája (2017-től, Vígszínház) - Bádogember / Hickory
William Shakespeare, Forgách András: Hamlet (2017, Vígszínház) - Guildenstern
Dosztojevszkij: A félkegyelmű (2018, Vígszínház-Pesti Színház) - Ferdiscsenko / Burdovszkij
Charlie Chaplin: A diktátor (2018, Vígszínház) - Kalapos úr/Pincér/Sovány járőr/Trombitás
Molnár Ferenc: Liliom (2018, Vígszínház) - Hugó

Televíziós és filmes munkáiból:
Cella – Letöltendő élet (magyar drámasorozat, 2023) - császári katona
Brigi és Brúnó (magyar vígjátéksorozat, 2022) - borász
Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (magyar vígjátéksorozat, 2020) - Norbi
BÚÉK (magyar filmvígjáték, 2018) - Marci
Bűnösök kora (The Age of Criminals, ismeretterjesztő sorozat, 1. epizód: Aki eladta a Rottenbiller utcát , 2018) - mérő
Válaszcsapás (Strike Back, angol akciófilm-sorozat, 6. évad 3. epizód, 2017) - biztonsági őr
Tóth János (televíziós sorozat, 2017) - Tóth Patrik
A mi kis falunk (televíziós sorozat, 2017, 2018) - Gunda
Kémek küldetése (X Company, kanadai drámasorozat, 2 epizódban, 2016, 2017) - erdei katona #1 (2. évad 3/11. epizód) / RSD-őr (3. évad 6/24. epizód)
Haza kell vinni a Tibit (rövidfilm, 2016) - Kristóf
Munkaügyek (televíziós sorozat, 2013) - Caretaker
Nagyárpi (rövidfilm, 2013) - Osztálytárs

A félkegyelmű

A félkegyelmű

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Ferdiscsenko/Burdovszkij
A GRUND

A GRUND

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész-zenész
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncertje

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncertje

Általános
  • Színész
Athéni Timon

Athéni Timon

SZFE
  • Színész
Athéni Timon

Athéni Timon

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Audiencia

Audiencia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kamarás
Audiencia_

Audiencia_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kamarás
Cabaret

Cabaret

SZFE
  • Segédrendező
Diótörő

Diótörő

SZFE
  • Színész
Diótörő

Diótörő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
DON JUAN

DON JUAN

SZFE
  • DON ALONSO
Egy szerelem három éjszakája

Egy szerelem három éjszakája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • LÉGÓS
Elfutok, de bevárlak - Sziveri János est

Elfutok, de bevárlak - Sziveri János est

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Színész
Földrengés Londonban

Földrengés Londonban

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Eladó, Pincér, Koldus, Dr. Harris
Frontátvonulás

Frontátvonulás

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Frontátvonulás - Cseh Tamás est

Frontátvonulás - Cseh Tamás est

SZFE
  • Színész
GRUND - vígszínházi fiúzenekar

GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
GRUND - Vígszínházi fiúzenekar

GRUND - Vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
GRUND - vígszínházi fiúzenekar

GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Háború és béke

Háború és béke

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dolohov hadnagy
Hamlet

Hamlet

SZFE
  • Színész
Hamlet

Hamlet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Guildenstern
Hamlet-Budapest

Hamlet-Budapest

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Játssza
Haramiák_

Haramiák_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Schufterle
Három Nővér Gyakorlatok

Három Nővér Gyakorlatok

SZFE
  • Színész
IV. Henrik

IV. Henrik

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • John of Lancaster, a kisebbik fia
Karnyóné

Karnyóné

SZFE
  • Tipptopp – egy másik reményteljes gavallér
Lepsénynél még megvolt -011 Alkotócsoport előadása

Lepsénynél még megvolt -011 Alkotócsoport előadása

SZFE
  • Színész
Likvidátor, a felszámoló

Likvidátor, a felszámoló

Új Alkotóműhely Egyesület
  • Olivér
Liliom

Liliom

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hugo
Macska a forró bádogtetőn

Macska a forró bádogtetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Tooker tiszteletes / Reverend Tooker
Makrancos Kata

Makrancos Kata

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Curtis, Petruchio gondnoka
Nem vagyok Miriam

Nem vagyok Miriam

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Thomas
Óz, a csodák csodája

Óz, a csodák csodája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bádogember/Hickory
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rodolpho
Robin Hood

Robin Hood

Pécsi Nemzeti Színház
  • Robin Hood
Robin Hood

Robin Hood

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Robin Hood
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Üsti, Fal szerepében
Szívlapát

Szívlapát

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Szívlapát - Találkozások tehetségprogram

Szívlapát - Találkozások tehetségprogram

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Szívlapát versszínház - Bethlen Téri Színház - Manna

Szívlapát versszínház - Bethlen Téri Színház - Manna

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Szívlapát – versszínházi előadás

Szívlapát – versszínházi előadás

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Vérnász

Vérnász

SZFE
  • Leonardo
Vérnász

Vérnász

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Leonardo
VerShaker - Versjátékok

VerShaker - Versjátékok

Új Alkotóműhely Egyesület
  • Színész
VerShaker VersJátékok - a költészet társasjátéka // házigazda: Zoltán Áron

VerShaker VersJátékok - a költészet társasjátéka // házigazda: Zoltán Áron

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Házigazda
VerShaker Zoltán Áronnal és Jordán Tamással

VerShaker Zoltán Áronnal és Jordán Tamással

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Junior Príma-díjas színművész.
VerStandUp - Zoltán Áron zenés, verses estje

VerStandUp - Zoltán Áron zenés, verses estje

Csányi5
  • Junior Príma-díjas színművész.
Vízkereszt, vagy amit akartok

Vízkereszt, vagy amit akartok

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Curio, nemes úr
VSZF 2016. (Miskolc) Pillantás a hídról

VSZF 2016. (Miskolc) Pillantás a hídról

Thália Színház
  • Rodolpho
W. Shakespeare: Athéni Timon

W. Shakespeare: Athéni Timon

Gyulai Várszínház
  • Színész
William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció

William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Színész
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!